TOP 10 napelem gyártó árnyoldala / veszélyei
2020. augusztus 25. írta: Wagner Solar

TOP 10 napelem gyártó árnyoldala / veszélyei

napelemek-jovoje-750.jpg A napelemek terjedése megállíthatatlannak tűnik, és még a koronavírus-járvány is csak lassítani tudta a fotovoltaikus piac bővülését. Kisebb és nagyobb gyártók egyaránt igyekeznek kielégíteni a piaci igényeket, és más iparágak alapján a laikus vásárlók akár azt is gondolhatják, hogy minél inkább csak a napelemek gyártására fókuszál egy cég, annál megbízhatóbbak a termékei.

A válság azonban olyan nem várt helyzeteket is teremthet, amikor kiderül, valójában a többprofilú cégek termékeit érdemes választani. Cikkünkben utánajártunk, hogy milyen veszélyeket rejt, ha egy cég kizárólag napelemeket gyárt.

Amikor pár számításon csúszik el a cég: a Yingli iskolapéldája

Amikor kis cégek, vagy startupok kezdenek napelem gyártásba, akkor jellemzően komoly tőkebefektetés és hitel által tudnak csak több gigawattnyi napelem kapacitást összehozni – szemben az olyan nagy cégekkel, mint például a Hyundai.

Ha pedig ezek a kis cégek rossz számításokat végeznek, vagy hibás technológiai megoldásokat választanak, akkor az egész bebukhat. A kínai Yingli is úgy tűnik, a saját kárán tanulja meg mindezt.

Az ügyében eljáró kínai bíróság a hat, részben független Yingli vállalat vezetését egyetlen adminisztráció alá vonta össze, hogy biztosítsa a részvényesek érdekeit, és ne kelljen csődöt jelentenie a cégnek.

Mindezt ráadásul úgy, hogy a Yingli igazi sikertörténetnek indult: 2011-ben még a 2014-es FIFA hivatalos szponzoraként írt alá szerződést. 2013-ban még a TOP1 napelem gyártók voltak az egész világon, és 2016-ban is bejutottak a TOP10-es listába. Most viszont fordult a kocka.

Igaz, fontos megemlíteni, hogy ezeket a toplistákat mindig az aktuális gyártói kapacitás alapján állítják össze, és nem tükrözi sem a minőséget, sem a tartósságot vagy az innovációs hátteret.

 yingli_solar.jpg

https://www.chinadaily.com.cn/business/img/attachement/jpg/site1/20140522/00221910dbbd14e78d912b.jpg

 

A csődhelyzet magával hozhatja az adott márka használhatatlanságát

Természetesen nem a fiskális gondok miatt emeljük ki a Yingli példáját, hiszen csődhelyzet előfordul a cégvilágban – sokkal inkább arra mutatunk rá, hogy ha egy kizárólag napelemeket gyártó cég bedől, akkor a garanciális tevékenység, illetve az alkatrészellátás is veszélybe kerül.

Autók, és más elektronikai eszközök esetében is bőven megtapasztalhatja bárki, hogy egy régi gyártmány esetében egyszerűen nincs cserealkatrész, vagy ha csődöt mond a cég, még garanciális eszköznél is lehetetlen a jótállás érvényesítése, amennyiben jogutód nélkül szűnik meg a vállalkozás.

Napelemek esetében pontosan ugyanez a helyzet. Amikor „egytermékes” cégtől vásárol valaki napelemet, számíthat rá, hogy nem fogja tudni a garanciát érvényesíttetni, hiába vonatkozna a megvásárolt napelemekre akár 25 év.

Akik elbuktak: Solarworld, Enecsys és a többiek

A napelem gyártók piacán az elmúlt tíz év során rengeteg változás következett be. A 2008-as válság rajta hagyta a nyomát ezen az iparágon is, de sokszor nem a korábbi gazdasági nehézségek okozták a cégek csődjét vagy felvásárlását, hanem a hibás döntések.

A mikroinvertereket gyártó Enecsys csillaga például 55 millió dolláros tőkebefektetést követően áldozott le. A koncentrált fotovoltaikus (CPV) technológiában utazó, francia Soitec szintén felhagyott a technológia fejlesztésével, gyártásával, ahogy a Solarworld is az EU legnagyobb napelem gyártója volt, de feladták az európai piacot.

Egyszerűen nem bírták a versenyt és visszahúzódtak az amerikai piacra – ahonnan pedig a Solyndra tűnt el, miután belebukott a CIGS technológiájú napelemek fejlesztésébe és értékesítésébe.

Nagyon kevés kivétel akad, aki a csődből vissza tudott jönni: ilyen a Suntech Power, ami a kezdeti szárnyalás után 2013-ban csődöt jelentett, de a Shunfeng felvásárolta és életben tartotta a márkát, így 2016-ra sikerült konszolidálni a helyzetét.

Pozitív iskolapélda: a több lábon álló Bosch esete

A német Bosch céget aligha kell bemutatni önmagában – kevesebben tudják viszont azt, hogy egészen 2013-ig működött saját napelem fejlesztő és -gyártó üzletága.bosch.jpg

A Bosch, multinacionális vállalatként, meglehetősen sok lábon áll, szemben a fentebb említett cégekkel, így amikor felmerül egy garanciális probléma az általuk gyártott napelemek kapcsán, minden további nélkül kezelik és vállalják a garanciális cserét.

 

Akikben lehet bízni: a Hyundai napelemes részlege

A leginkább pozitív példaként a dél-koreai Hyundait említhetjük meg. A Bosch-hoz hasonlóan nagynevű, komoly múlttal bíró, nemzetközi vállalat, amely szintén több iparágban számít vezető cégnek.

Bár eleinte teherhajókat gyártott, az évtizedek során jelentősen bővítették a tevékenységi körüket, így ma éppen úgy találni Hyundai autókat az utakon, mint Hyundai napelemeket a tetőkön. A monokristályos paneljeik a legjobbak közé tartoznak, hála az olyan innovációknak, mint a Pearl és a Shingle cell technológia.

A napelemes részlegük fényesen növekszik, és éppen a cég mérete és ereje miatt biztosak lehetünk benne, hogy még a gyártás esetleges felfüggesztése esetén is mindenkor érvényesíteni lehetne a garanciát a Hyundai-nál.

 hyundai01.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5916176226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása