10 komoly buktató a napelemes rendszerek telepítése során
2017. április 19. írta: Wagner Solar

10 komoly buktató a napelemes rendszerek telepítése során

Érdemes alaposan átgondolni a napelemes rendszerek telepítését és valódi szakemberre bízni, mert már egy kisebb tévedés is súlyos anyagi kiadással járhat. Összeszedtük azt a tíz leggyakoribb hibát, amit feltétlenül kerüljön el!

napelem.jpg

  1. A kivitelező nem megbízható

Egyértelműen a legdrágább és esetenként élet-, de legalábbis tűzveszélyes döntés a nem megfelelő kivitelező választása. Lehet, hogy egy komoly referenciákkal bíró, megbízható cég némiképpen drágábbnak tűnik első látásra, ám a „mekkmesterek” könnyedén milliós kárt okozhatnak puszta hozzá nem értésből. 

  1. Komplett rendszert vásárolunk ellenőrzés nélkül

Nagyon be lehet fürödni azzal is, ha úgy vásárolunk meg egy kész rendszert, hogy nem győződünk meg az épület hálózatának terhelhetőségéről, vagy a villanyóra paramétereiről. Kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, ha kiderül, hogy csak emiatt cserélni kell a teljes vezetékezést vagy a villanyórát.

  1. A tető dőlésszöge nem megfelelő

Habár a napelemtáblákat szinte bármilyen tetőre fel lehet szerelni, az optimális dőlésszög mégis 25-35° közötti. Az ennél magasabb vagy alacsonyabb dőlésszög a hatásfokot rontja, a túl lapos szög esetében pedig számíthatunk rá, hogy hamar elkoszolódnak a napelemtáblák. Ebben az esetben ideális meglodást nyújthat a SolarFrontier speciális napeleme.

ajanlatkeres.png

 

 

  1. A tájolás rossz

Ha a házunk tájolása nem megfelelő, érdemes átgondolni, hogy esetleg attól külön, a kertbe vagy más épületre kerüljön a napelem, máskülönben a rendszer hatásfoka jócskán elmaradhat az ideálistól.

Amennyiben nem megfelelő a tetőnk dőlésszöge és/vagy tájolósa ideális megoldást nyújt a SolarEdge inverter, amely segítségével csökkenthetjük a termeléskiesést.

  1. Elfelejtjük engedélyeztetni az inverteres rendszert

Az inverteres, azaz hálózatra visszatápláló napelem rendszer kiváló választás, hiszen a többletáramot értékesíteni tudjuk. Csakhogy éppen emiatt engedélyeztetni is kell a rendszert a helyi áramszolgáltatónál, aminek az elmulasztása komoly kellemetlenségeket okoz – miközben a szolgáltató alapvetően partner szokott lenni. Az engedélyeztetéssel ne várjunk túl sokáig, két hónapot nyugodtan számolhatunk az eljárásra, és a mérőóra cseréjéig negyed év is eltelhet.

 

  1. Túl nagy rendszert telepítünk engedélykérés nélkül

A Villamos Energia Törvény rendelkezése értelmében minden 50 kVA-os teljesítményt meghaladó rendszer építési engedély köteles. Jobb a békesség, ha nagy teljesítményű napelemes rendszert akarunk telepíteni, előbb engedélyeztessük!

  1. Spórolunk a napelemtáblákon

Ha van olyan elektromos berendezés, aminél nagyon hamar visszaüt a túlzásba vitt költségcsökkentés, az a napelem rendszer. Igaz ugyan, hogy a kínaiak szépen fejlődnek telefonok és számítógépek gyártása terén, de a napelemtáblákat mégis inkább megbízható gyártótól vásároljuk meg.

Napelemet lehet így is gyártani

solon-napelem_gyartas.jpg

És így is

azsiai_napelem_gyartas.jpg

Forrás: Google

  1. A tartószerkezeten takarékoskodunk

A napelem rendszer lényeges része a megfelelő tartószerkezet. Ha ezen takarékoskodunk, pár év múltán azt vehetjük észre, hogy a rozsda és az időjárás „megeszi” a tartószerkezetet, ami az egész rendszer működését veszélyezteti. A jó minőségű napelemtáblákat 30-40 évre tervezik, a tartószerkezet is bírjon ki legalább ennyit!

1.jpg

dsc_0525-ungarn-1024x576.jpg

Van amikor már az alapoknál kezdődik a baj....

  1. Az invertert akarjuk megúszni kevesebb pénzből

Elemi hiba! Tény, hogy szorgos keleti barátaink olcsó invertereket is gyártanak, ám rögtön két gond is adódhat: egyrészt az áramszolgáltatók pontosan meghatározták, milyen invertert fogadnak el (üzembiztonsági okokból), másrészt az olcsóbb berendezések általában jóval hamarabb is mennek tönkre.

  1. Elsikkad az üzembiztonság

A napelemes rendszerek többnyire elegendő áramot termelnek egy egész ház ellátásához, ami azt jelenti, hogy mind az érintésvédelem, mind a túlfeszültség-védelem alapvető kell legyen! Az előbbi a súlyos sérüléseket, halálos baleseteket segít elkerülni, az utóbbi pedig egyszerre védi a ház elektromos rendszerét és a napelem rendszert is, hiszen meggátolja, hogy a hálózati túlfeszültség bármilyen kárt okozzon.

Kérje napelemes ajánlatunkat most!

ajanlatkeres.png

A bejegyzés trackback címe:

https://napelem.blog.hu/api/trackback/id/tr3012434967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moloy 2018.04.24. 16:02:00

3-fázisú rendszer esetén, ha sokszor van egy-egy fázison áramkimaradás, lehet, hogy jobban járunk, ha fázisonként építjük ki a rendszert, mivel a 3-fázisú inverter lekapcsol már 1 fázis kimaradása esetén is.
Megoldás lehet ilyenkor egy relé-rendszer is, amely ilyen esetben átkapcsolja a kimaradt fázis napelemeit egy másik fázis inverterére...

gyeniko 2018.09.24. 08:50:12

A cikk írója félti a megbízója érdekeltségeit a kínai gyártóktól. Rosszul teszi, vagy nem kellően tájékozott, vagy pedig részrehajló, amivel megtéveszti az olvasókat.
Kicsit utána kellene olvasni annak, hogy a világon kik és mennyi ilyen rendszert gyártanak, illetve telepítenek...
süti beállítások módosítása