E-autó töltés otthon, tiszta energiából
2020. augusztus 12. írta: Wagner Solar

E-autó töltés otthon, tiszta energiából

kep.pngAvagy a fosszilis korszak vége, vagy csak egy új trend születése?!

 

Ma már mindannyian látjuk, halljuk, de bőrünkön érezzük is, hogy gyorsan változik környezetünk. A naplementés, zöldmezős és színes korallzátonyos képek mellett megjelentek a forróságot, erdőpusztulást, folyókon, tengereken úszó szemétszigeteket ábrázoló felvételek.

 Ebbe a disztópikus hangulatú közegbe érkeztek meg a korlátlan napenergiát hasznosító napelemes rendszerek, majd követték az elektromos autók.

Napenergia, mint tiszta, avagy zöld energia?

Közvélekedés szerint, a napenergia tiszta energia, azonban, ha alaposabban megvizsgáljuk az ellátási láncot, vagy teljes életciklust, észrevehetünk egy kis ellentmondást.
Mint minden termék előállítása, úgy ebben a fázisban a napelem is terhet ró a környezetre. Bauxit (alumínium), réz, ón, szilícium, bányák csúfítják el a földet, véres kobalt, nincs elég lítium, halljuk a hírekben. Az energiamérleg serpenyőjébe tehát tegyük bele e tényeket is. Más szempontból, azonban vizsgáljuk meg, mit szeretnénk helyettesíteni napelemekkel, s ha a másik oldalon a szén-és atomerőművek állnak, máris elfogadhatóbb az összkép.haz_1.jpg

Mi sem példázza jobban, hogy mennyire gyorsan változó technológiáról van szó: egy 2019-es hír arról értesít, hogy a Kínaiak feltaláltak egy vegyszeres technológiát, mely négy óra alatt 90 százalékban újrahasznosítható másodnyersanyagokká dolgozza fel a napelemeket, majd néhány hónappal később, 2020 márciusában, már egy olasz technológiának köszönhetően, egy percen belül, 99 százalékban, oldószer mentesen visszakapjuk a szétválasztott nyersanyagokat.

Könnyen hasznosítható energiaforrásról beszélünk tehát, s ha már meg is barátkoztunk vele, lássuk, hogyan tudjuk általa mindennapi életünket élhetőbbé tenni.

A tervezés fázisában (jöjjön a matek) járunk, és eldöntöttük, hogy napenergiával szeretnénk tölteni elektromos autónkat.


Két feltételt kell rögtön az elején megvizsgálnunk,


1; mekkora villamos teljesítményünk van otthon, nevezetesen a villanyóra alatt hány darab és milyen terhelhetőségű kismegszakító (biztosíték) van;

2; hány négyzetméter beépíthető szabad felület, pl. tetőfelület plusz egyéb terület, carport, kerítés, szabad földterület van az ingatlanunkon.

Háztartás havi villamosenergia fogyasztása
(Ft)

 

Ez éves teljesítményben (kWh)

Napelemes rendszer mérete (kWp)

Napelemes rendszer mérete
(m2)

Napelemes rendszer ára
(Br. Ft)

16.000,-

 

5.120

4,5

24

1.800.000,-

E-autó villamosenergia fogyasztása
(kWh/100km)

Éves átlagos futás
(km)

Éves fogyasztás
(kWh)

Napelemes rendszer mérete (kWp)

Napelemes rendszer mérete
(m2)

Napelemes rendszer ára
(Br. Ft)

19

17.500

3315

2,9

15

1.500.000,-

 

Összegezve a kapott eredményeket és megválaszolva az 1. és 2. pontban feltett kérdéseket, 7,5 kWp teljesítményű napelemes rendszerre és 40m2 szabad felületre van szükségünk, ha mind két projektet szeretnénk megvalósítani. 5 kVA teljesítmény felett csak 3 fázisú hálózaton lehet visszatáplálni, ezért a villanyóránk alatt praktikusan, három 16 A áramerősségű kismegszakítónak kell lennie.

Fajlagosan akkor járunk jól, ha egyszerre építjük meg a két beruházást, ellenkező esetben új (több hónapos) áramszolgáltatói eljárást kell végigvinni és az új inverter beszerzése is jelentős többlet, mintha egyben vettük volna meg. Ha azonban meghibásodik, csak az egyiket kell javítani, cserélni és addig a másik rendszerünk termelni tud. Ezen anomáliák kiküszöbölésére már létezik olyan napelemes biztosítás, mely egy meghibásodás, vagy rossz időjárás miatti hozamcsökkenés esetén is finanszírozza a bevételkiesésünket.

További nagy segítséget jelent, ha rendszerünket, egy ma már a piacon létező smart technológiával valósítjuk meg, mely minőségben és szogáltatásban is felülmúlja standard társait. Gyártói adatok szerint változatlan körülmények között 5-10 százalékkal többet teljesít, azonban kritikus körülmények között - úgymint árnyékolás, kedvezőtlen tájolás, eltérő tipusú napelemek, napelem meghibásodás -  a 25 százalékot is eléri a nyeresége.

A rendszer további előnye, hogy széles határok között méretezhető, és ha első körben csak a háztartás villamosenergiáját tudjuk fedezni, és később bővítenénk e-autó-töltőre, az akkor már más, nagyobb típusú napelemekkel is kompatibilis lesz.

A gyártó közelmúltban megjelent terméke a hibrid inverter, mely napelemes rendszer invertere és autó töltő is egyben.

A KLS hibrid rendszer előnyei és jellemzői

» A napenergiát és a hálózatot egyszerre használja, így 2,5-szer gyorsabban tölt, mint a csak a meglévő elektromos infrastruktúrát használó, hagyományos EV-töltők.auto.jpg

» Kevesebb munkával és költséggel jár, mint az önálló EV-töltő és PV-inverter beszerelése külön-külön.

» 12 éves garancia, meghosszabbítható 20 vagy 25 évre.

» Az időszakos díjszabásokkal használható intelligens ütemtervkészítés – a csúcsidőn kívül töltsön a hálózatról.

» PV-, EV- és hálózati fogyasztás nyomon követése a háztartási energiafogyasztás átláthatósága és ellenőrizhetősége céljából.

» Használat távolról a mobilalkalmazáson keresztül – közvetlenül az okostelefonjáról kapcsolhatja be és ki a töltést.

» Megtekinthető a töltés időtartama, a töltési energia és a fotovillamos töltés százaléka.

bal.png kozep.png jobb.png

 Elektromosjármű-töltők összehasonlítása

 

Hagyományos EV-töltő

(2,7 kW, 12 A, 230 VAC)

 

SMART EV-töltő, 3. üzemmód

napenergiás töltési módban

A töltés sebessége a PV-termeléstől függ

(Maximum 7,4 kW, 32 A, 230 VAC)

Extra kilométer 1 órányi töltéssel

 

8–15 km

 

35–40 km

 

Átlagos napi futásteljesítményhez szükséges töltés ideje

 

4–8 óra

 

1–1,5 óra

 

 

Magyarországon, de a világban mindenhol a klasszikusan elterjedt és felhasználói oldalról gazdaságosan megvalósítható napelemes rendszer az, mely a megtermelt villamosenergia „tárolására” az áramszolgáltató elosztó hálózatát használja. Minden ilyen rendszert engedélyeztetni szükséges, ezért a matek eredmények függvényében, a megvalósításhoz minden esetben, figyelembe kell venni az áramszolgáltató ez irányú előírásait!

Nos, nem mondom, hogy a napenergia lesz a befutó és ez jelent végleges megoldást az energiaéhségünkre. Nagy potenciál van a víz-és szélenergiában, a biogáz motorokban, de a hidrogénben is. Permanensen nem tudjuk összehasonlítani, mindegyik más szempont szerint lehet előnyös, úgymint környezeti hatás, hatásfok, élettartam, energia-előállítási költsége, biztonság. Mit állítanak a klímaszkeptikusok, miben hisznek a napenergia-hívők?! Amit biztosan tudunk, hogy a napenergia korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, lakossági méretben is megfizethető, tehát a technológiai fejlesztéseket ebben az irányban kell folytatni, de ez csak az érem egyik oldala.

Tartsuk szem előtt, hogy a legolcsóbb energia a fel nem használt energia. A mértékletesség nem jelent szembefordulást a technológiai haladással, de minden egyes újként (nem újrahasznosított) előállított termék, földünk ásványkincseit meríti. Az ép testben ép lélek elvét követve ezért az elménk edzése mellett mozogjunk többet, és mielőtt elővesszük a slusszkulcsot, fontoljuk meg, hogy valójában mehetnénk-e gyalog, kerékpárral, vagy tömegközlekedéssel!

Vagy, #maradjotthon.

 A cikket írta: Gyarmati Imre

A cikk megjelent az InGreen Magazinban.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napelem.blog.hu/api/trackback/id/tr7516128968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása