Kína napelem erőművel hódítja meg a világűrt
2017. július 21. írta: Wagner Solar

Kína napelem erőművel hódítja meg a világűrt

Kína modernkori történelme a szükség, a lehetőség és az akarat egységéről szól, ha innováció a kérdés. A hatalmas országot, amely a világgazdaság egyik motorja, szinte kielégíthetetlen energiaéhség súlyt évtizedek óta.

Napelem erőmű az űrben? Lehetséges, papíron…


Kína egy hatalmas napelem erőművet telepítene a világűrbe az energiaéhség csökkentésére. Habár meglehetősen a sci-fi világába illik az ötlet, azért pár dologról elmondhatjuk ugyanezt, amelyek mára a napi rutin részévé váltak.

naperomu_a_holdon.jpg

A mobiltelefonok, amelyek egyszerre számítógépek és akár videotelefonálni is lehet velük, ötven éve még csak regényekben és filmekben szerepeltek. A hatékony napelemek se léteztek száz évvel ezelőtt.

Erőmű a világűrben: megoldás több problémára


Az emberiség eddigi legnagyobb, földön kívüli fejlesztését megvalósítva Kína egyszerre több problémára is megoldást találna. Az energiaéhséget már említettük, hiszen Kína, ahol a legtöbb nyugaton értékesített eszköz készül, állandóan növeli a termelést.

A második problémát a környezetszennyezés jelenti. Habár Kínáról a köztudatban – joggal – az a kép szerepel, hogy rendkívül szennyezett ország, ezen a kormányuk hatékonyan akar változtatni. A legártalmasabb szénerőművek sorozatos bezárása ugyan csökkenti a károsanyag-kibocsátást, ám a kieső energiát csak környezetkímélő forrásból akarják pótolni.

Lézertechnológia és páramentesség


Az elgondolás alapját egy 36 000 km-es magasságban keringő, nagyjából 6 négyzetkilométert lefedő napelem erőmű adná, amely, ha bejönnek a számítások, közel a négyszer annyi áramot termelne, mint a paksi atomerőmű.

Ennek az oka egyszerű: a légkörön túl minden zavaró tényező eltűnik: nincs por, köd, pára, szennyeződés, ha pedig nem geostacionárius pályán áll az erőmű, akkor a nap 24 órájában termelheti az áramot.

Az áram továbbítása okozza jelenleg a legnagyobb megoldandó feladatot. Akár mikrohullám, akár lézer segítségével érkezne a földi vevőállomásra, olyan energiával bírna, ami szinte biztosan tönkretenné, szétégetné a vevőegységeket, ha pedig gyengébb a teljesítménye, a légkör maga csökkentené olyan szintre, hogy egyszerűen nem éri meg az egész próbálkozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://napelem.blog.hu/api/trackback/id/tr5312678389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.21. 15:15:26

"szinte kielégíthetetlen energiaéhség súlyt évtizedek óta."

És mégis kb. hány kiló súlyú teher "súlytja"?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 15:16:53

Nem értem mi a probléma. Feltöltik az aksikat és ledobálják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.21. 15:18:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hehehe.. észre sem vettem. Igaz el sem olvastam. Ez "sújosbítlya" a hejzetet. :-))

Girhes Joe 2017.07.21. 16:38:12

Az űrbe rakott napelemfarmot én is kitaláltam már úgy 12 évesen, és vagyunk ezzel szerintem páran azok közül, akiknek gyerekkorukban is megvolt a műszaki érdeklődésük. Úgyhogy a hír kb. semmiről sem szól.

Akkor lenne nagy durranás, ha valaki találna valódi megoldást ekkora teljesítmény lejuttatására. Célzott sugárzás ugye nem játszik, és nem is az adó- és vevőegységek robusztussága a fő gond, hanem hogy mi van, ha valami gond van a célzással, és nem oda megy a sugárzás, ahová kéne? Arról nem is beszélve, hogy az atmoszférának se tenne igazán jót egy ilyen energiájú sugárnyaláb.

Valójában amit az emberiség keres, az az, hogy hogyan lehetne rengeteg energiát kicsi súlyba belesűríteni, de úgy, hogy az oda- és visszaalakítás is reálisan megoldható legyen. Ez kellene a megújulók elterjedéséhez, nem a sötétzöldek által pumpált állami támogatás, mint a németeknél... akik egy napos-szeles délelőttön nem tudják hová tenni a fölös villanyt, éjjel meg aztán jöhet az import a francia atomból meg a lengyel szénből.

A tároláshoz még: elvben ugye ott van az anyag-antianyag fúzió, na de próbáljunk meg antianyagot anyagban tárolni... ;) ...és a magfúzió se kecsegtet sokkal biztonságosabb technológiával, mint a maghasadás. Úgyhogy ott vagyunk, ahol a part szakad, marad a benzin, a szén, meg az urán. Hacsak nem csinál valaki benzint szintetizáló naperőművet... amit rakhatunk ugyan a Szaharába, de hogy juttatjuk oda a szén-dioxidot meg a vizet neki?

Duplaxiii 2017.07.21. 16:51:17

Ez most a kacsa magazin?
Nem naplem erőmű, hanem napelemes vagy napelem-erőmű.
De a cikk egy olyan dolgot állít, amit éctizedek óta tudott, scifi írók énekelték már meg és valójában semmiféle előnyt nem ad, csak csökken a légkör miatti veszteség.
Ha a szerző csak nyomokban ismerné a területet, akkor ezen a mondaton talán elgondolkozhatott volna:
"Az áram továbbítása okozza jelenleg a legnagyobb megoldandó feladatot."
Úgy bizony! És még a napelemek hatásfokának legalább egy nagyságrenddel való növelése vagy a hatékony és folyamatos tárolás...
Gondolom ellenőrzés nélkül megjelenne itt egy olyan kínai terv is, hogy a villámokból csinálják majd az szükséges energiát, igaz az is csak álom.
Én görögzitát akarom megtugni, de a legnagyobb megoldandó probléma, hogy ne is ismerem és nem is állna velem szóba. Holnapra tettem a fénysebességel haladó rakéta meg az anyigravitáció megoldását.
Ja a féreglyukakat kihagytam.

Duplaxiii 2017.07.21. 16:55:13

@Girhes Joe:
Felhívom a figyelmedet egy hasonló ostoba tervre! Az is "ijen", hogy autentikus legyek...
Amikor azt tervezik, hogy az űrállomásra lifttel viszik az embereket...
Most az egyszerű fizikai számításokon ugorjunk túl, hogy egy pár száz kilóméter hosszú "szerkezet", azaz kötélrendesz vagy már önsúlya mekkora, vagy hogyan gondolják az egész stabilizálását, de hogy egyetlen utóközlő nem tudja, hogy az űrálomások nem fix pont felett állnak????
A drótkötél meg rátekeredik a Földre?
Na ez a napelemes ostobaság kb. ez a kategória.

Girhes Joe 2017.07.21. 17:10:09

@Duplaxiii:

"valójában semmiféle előnyt nem ad, csak csökken a légkör miatti veszteség"

Ezzel azért vitába szállnék. Az űrbe rakott erőműnek nem a hatásfok lenne a legnagyobb előnye egy pl. a Szaharába rakott erőművel szemben, hanem az, hogy nem foglalja a helyet a Föld felszínén, nem kellene vezetékeken szállítani szerte a kontinenseken, és nem lenne politikailag kényes, hogy melyik ország területén van a termelés. De ugyebár ez az egész csak akkor állna fenn, ha lehetséges lenne az energia lesugárzása. (Illetve, ha nem lenne a lesugárzás miatt teljesen tárgytalan az ötlet, akkor komolyabban lehetne elemezgetni, hogy az árt-e jobban a Föld klímájának, ha számottevő földfelszínről elárnyékoljuk idelent a napsugárzást, vagy az, ha az űrből többletenergiát importálunk a normál napsugárzás mellé.)

"egyetlen utóközlő nem tudja, hogy az űrálomások nem fix pont felett állnak?"

Gondolom geostacionárius pályára gondol ilyenkor mindenki. De nem ez a fő gond vele, hanem hogy a műhódot nem tudod rögzíteni, és a lentről húzott súly szépen el fogja húzni, a különböző szögsebességek oldalra cibáló hatásáról már nem is beszélve. Ha meg hajtóművel és üzemanyaggal kell stabilizálni, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, annyi erővel már viheti fel rakéta is a terhet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.21. 17:16:53

@Duplaxiii:

"És még a napelemek hatásfokának legalább egy nagyságrenddel való növelése "

Értem, mit akartál írni, de a mai kommersz napelemek hatásfoka is 15% körül van. Ha ezt egy nagyságrenddel növeled, akkor megalkottad a 150% hatásfokú napelemet. Igaz, ez sötétben is működne. :D

"Az áram továbbítása okozza jelenleg a legnagyobb megoldandó feladatot."

Akarok írni egy No. 1 bestsellert, hogy világhíressé váljak. Már megvettem a tollat és a papírt, jelenleg a könyv megírása okozza a legnagyobb megoldandó feladatot. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.21. 17:30:17

@Girhes Joe:

A legnagyobb előnye az lenne, hogy akkor is termelne, amikor idelenn éjszaka van.

"az árt-e jobban a Föld klímájának, ha számottevő földfelszínről elárnyékoljuk idelent a napsugárzást, vagy az, ha az űrből többletenergiát importálunk a normál napsugárzás mellé"

Ezt nem gondoltad végig. Mivel a napelem hatásfoka jóval 100% alatti, az erőmű jóval kisebb energiát juttatna le a Földre, mint amennyi napenergiát az árnyékolással elvesz a földfelszíntől.

De még ha figyelembe vesszük a felmelegedett napelem másodlagos hősugárzását, akkor sem kell attól tartani, hogy energiát "vesz el" a Földtől, mert úgy is tájolhatók a napelemek, hogy a földfelszín felé éllel álljanak.

Egyébként is a Föld által a Napból felvett energiához képest bolhafing az egész.

Maga az árnyékolás sem kikerülhetetlen dolog, ui. nem kell feltétlenül úgy elhelyezkednie, hogy árnyékot vessen a Földre.

De ha LEO helyett geostacionárius pályára helyezed, akkor sincs nagy baj, 36 ezer km magasságban a Föld által vetett árnyékkúpon való áthaladás sokkal rövidebb ideig tart, mint az aktuális éjszaka hossza a földfelszínen.

zokogjatok 2017.07.21. 17:43:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Akarok írni egy No. 1 bestsellert, hogy világhíressé váljak. Már megvettem a tollat és a papírt, jelenleg a könyv megírása okozza a legnagyobb megoldandó feladatot. :D "

Jóóóóó :D

Girhes Joe 2017.07.21. 17:47:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Amit írsz, az teljesen igaz, én fogalmaztam félreérthetően. Ugyanis azt akartam kihozni belőle, hogy vajon a Szahara teleépítése napelemmel, vagy az űrből sugárzott energia lehetne-e rosszabb hatással a klímára.

Ha a Szaharát rakjuk tele:
akkor leárnyékolunk egy csomó földfelszínt, "megcsapoljuk" az eredetileg oda érkező napsugárzást. Igaz ugyan, hogy a megcsapolt energia a Földön marad, csak máshová szállítjuk - viszont a klímát (meteorológiai folyamatokat) nem kizárt, hogy csúnyán megboríthatná egy ekkora beavatkozás.

Ha az űrből sugárzunk:
akkor meg az árnyékolás zéró, ehelyett a meglévő komplett természetes besugárzás mellé még plussz energiát importálunk a bolygóra, ami persze nem ugyanaz a nagyságrend, de hosszú távon mégis megboríthatja a bolygó energiamérlegét, hacsak nem biztosítjuk, hogy a többlet valahogy távozni is tudjon, és ne ragadjon itt az "üvegházban". Bár ezt a jelenséget most is produkáljuk a Föld belsejéből kibányászott és felszabadított energia képében, és valószínűleg ez az energiatöbblet önmagában még nem okozna számottevő melegedést.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.21. 17:56:41

@Girhes Joe:

"viszont a klímát (meteorológiai folyamatokat) nem kizárt, hogy csúnyán megboríthatná egy ekkora beavatkozás."

Bizony, ilyenkor derülhet ki, hogy egy alapvetően környezetkímélőnek szánt megoldásnak milyen súlyos környezetkárosító hatása lehet.

"Ha az űrből sugárzunk:"

A fosszilisekkel 1kWh vill. energiához majdnem 3kWh hőenergiát kell felszabadítani. Ha a mikrohullámmal lesugárzott energiából ennél jobb hatásfokkal lesz vill. energia, akkor már nyert ügyünk van.

DR. Smit Pal 2017.07.21. 18:57:49

Alapvetoen az a gond, hogy a forgo foldre baromi nehez lejutatni az energiat. Tehat azon kene elgondolkozni, hogy erdemes lenne megallitani a forgast. Ha allna a fold az leegyszerusitene a megoldast.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.21. 19:04:56

@DR. Smit Pal:

Dottore, erre való a geoszinkron pálya.

röf 2017.07.21. 19:32:59

Kacsamadár.
A terv lehet igaz, csak a megvalósítás időpontja kábé egybeesik majd az első üzemszerűen termelésbe állított fúziós erőmű első sötétrekapcsolásával...

DR. Smit Pal 2017.07.22. 11:29:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A cel az lenne, hogy allando legyen az aramtermeles, ha egyutt forog a folddel akkor akar a foldre is lehetne telepiteni. Mert az plusz 30 %-nyi energia nem eri meg, hogy az urbe telepitsuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.22. 13:48:57

@DR. Smit Pal:

"Mert az plusz 30 %-nyi energia nem eri meg, hogy az urbe telepitsuk."

Dottore, miféle plusz 30%-ról beszélsz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.22. 13:50:02

@DR. Smit Pal:

"ha egyutt forog a folddel akkor akar a foldre is lehetne telepiteni."

Dottore, nem értetted, amit írtam. :( Pedig elég érthető volt.

DR. Smit Pal 2017.07.22. 18:55:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet hogy nem ertem. Szerintem a geoszinkronpalya, azt jelenti, hogy az ureszkoz, mindig a fold egy konkret pontja folott tartozkodik. Koveti a fold forgasat, tehat a nap nem suti folyamatossan.

A 30 % meg azert van, mert az urben ennyivel erosebb a napsugaras.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.22. 19:03:02

@DR. Smit Pal:

Jó, akkor mondd meg, légy szíves, napi hány órán át süt a nap egy geoszinkron pályán keringő napelemet. Azt se feledd, hogy 36 ezer km magasan elég ritkán felhős az ég.

"A 30 % meg azert van, mert az urben ennyivel erosebb a napsugaras."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.22. 19:12:10

Pontosabban geostacionárius pályán keringőt, mert a kettő nem egészen ua. Geoszinkron - mondjuk poláris - amúgy jobb lenne, csak akkor nem mindig uganazon pont felett van a napelem, ezért az energia lesugárzása nehezebb lenne.

odysszeusz 2017.07.29. 09:56:05

Olvasgatom itt ezt a sok-sokkkk Kína ellenes véleményt s Elon Musk esete a baromarcúakkal jut eszembe. Merugye az már eldőlt, hogy nem a Musk a fantasztának kikiáltott a HÜLYE!! AHOL A JÖVŐT NEM ATOMERŐMŰ ÉPÍTGETÉSBEN képzelik ott elképzelhető haladás. A lényeg az ÚT az élhető jövő keresése...Kína már rávert néhány kört a jósolgatók széles-szűk táborára. Igen...az "ócó kínai" ! Emlékszem..nem túl régen volt amikor az "ócó kínaizás" szinte a zsidózás szintjére emelkedett "dúsgazdag kies hazánkban" ...mára pedig ott tartunk, hogy számunkra elérhetetlen szintre fejlődött Kína. A családom tagjai, különböző okokból, Kínába utaznak hosszabb rövidebb időre...ez az ő véleményük a látottak és tapasztaltak alapján. A magyar-vinnyogást abba kéne hagyni már s előre kéne "tekinteni" ahogyan ők is teszik......de ugye mi "különleges emberek" magorok vunk!!!

]{udarauszkasz 2017.08.07. 08:57:56

A Fold learnyekolasa geoszinkron palyarol lenne a legkisebb problema. Ugyanis abban a tavolsagban (36000km!) Meg ezek a hatalmas eromuvek is olyan kis szog alatt latszanak, hogy semmit se arnyekolnak. Lasd ISS, a futtballpalyanyi meretevel csak egy kis pontnak latszik az egen,pedig az 1500x kozelebb van... nagy am az a vilagur...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.07. 10:00:27

@]{udarauszkasz:

"ezek a hatalmas eromuvek is olyan kis szog alatt latszanak, hogy semmit se arnyekolnak."

Nem azért nem árnyékolnak, mert ki szög alatt látszanak, hiszen a távolságuk a Nap-Föld távolsághoz képest semmi. Azért nem árnyékolnak, mert a Napnál jóval kisebb szög alatt láthatók. A Nap nem pontszerű fényforrás, ezért a tárgy nem tud teljes árnyékot (umbra) vetni, hanem csak félárnyékot (penumbra).

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.08.07. 10:46:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "olyan kis szog alatt latszanak, hogy semmit se arnyekolnak. ... Azért nem árnyékolnak, mert a Napnál jóval kisebb szög alatt láthatók."

A kolléga pont ezt mondta. Sikerült megint egy méreteset trollkodnod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.07. 10:54:27

@Paks2:

Te idióta, az a lényeg, hogy a NAPHOZ KÉPEST látszanak kis szög alatt, nem csak úgy.

Továbbá az árnyék elmaradásának oka nem a kis szög, hanem a penumbra-jelenség.

Persze minek is magyarázok egy funkcionális analfabétának, mint neked.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.08.07. 11:06:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a NAPHOZ KÉPEST"

Pontosan ezt írta a kolléga, Józsinéni. Azt gondoltad, hogy a vasedényhez képest?

Te idióta, csak a Földről nézve látszanak kis szög alatt. Egy szinkron pályán keringő, tíz méterrel arrébb lévő nézőpontból pont kitakarják a fél eget.

Na, ma már kimaxoltad a trollkodást, megnyugodhatsz.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.08.07. 11:35:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hiába, csak egy trollgeci maradsz, Józsinéni.

]{udarauszkasz 2017.08.07. 20:57:11

Ha a Nap egy baromi fenyes,pontszeru izotrop fenyforras lenne, a sebessegkulombseg miatt is csak egy tizezred masodpercre arnyekolna le a Napot. De mivel kiterjedt korong az egen,max csak egy kis pontnak latszik majd a napfoltfigyelok tavcsoven a Nap latszolagos korongja elott,es gyakorlatilag semmit se arnyekol. Ha meg meg bizonyos szogu inklinacioval is kering, latszolagosan le-fel fog imbolyogni,es hol a Nap alatt,hol folotte lesz lathato.
A gond a lesugarzassal lesz. Minden,ami a sugar utjaban van,(repulo,szunyog,macska,ember..stb.) megsul. Es amilyen jo fej a Homo Sapiens,eloszor pusztitasra fogja hasznalni, 3 ilyennel szinte barkit,barhol,barmikor megpirithatnak a bolygon. De elgozologtethetnek egy darabot aszteroidakbol,hogy ne essenek a fejunkre...
süti beállítások módosítása