Olcsó csatlakozónak „híg a leve”, vagyis a „legkisebb is számít”
2017. június 20. írta: Wagner Solar

Olcsó csatlakozónak „híg a leve”, vagyis a „legkisebb is számít”

Azt, hogy egy napelemes rendszer miből is épül fel, ha nem is mindenre kiterjedő alapossággal, de manapság már egyre többen meg tudják mondani. Azzal pedig, hogy a kétezres évek elején a napelemek szélesebb, kiskereskedelmi elterjedése is zöld utat nyert, a technikai részletek is elérhetővé váltak az érdeklődők számára.

Így manapság akár már egy kisgyermeknek is tudomása lehet a napelemes rendszerek főbb elemeiről, mégis, arról, hogy a „mellékes” vagy épp kisebb elemeknek (pl. kábeleknek, csatlakozóknak) mi a szerepe, és hogyan befolyásolhatják a napelemes rendszerünk működését, már jóval kevesebben hallottak.


Az anyagminőség, precizitás és szakértelem a napelemeknél is alapvetőek

 

Nem csak a napelemeknél, de azok összeszerelésénél, kábelezésénél is fontos a leinformálható eredetű, valamint a megfelelő minőségű anyagok kiválasztása. Mégis, sokszor előfordul, hogy a kivitelező a napelem telepítésnél az olcsó, távol-keleti másolatokat, utángyártott elemeket részesíti előnyben.

mc4-eredeti-vs-masolat.jpeg

Ugyanis a magyarországi nagykereskedések széles kínálatában a legsilányabbtól a csúcskategóriát képviselő alkatrészekig (mint pl. a szolár kábel, szolár csatlakozó) minden megtalálható.

A megbízónak legtöbbször nincs információja arról, hogy a kivitelező által szerzett 2000 Ft-os spórolás a csatlakozóknál, vagy a méterenként 50-60 forintos kedvezőbb ár a kábelezésnél előnyösnek hangozik, de meg lesz a böjtje.

Mert ha pl. egy nem 100%-ig kompatibilis csatlakozó-, vagy a nem kellően UV-álló szolár kábel-, esetleg a nem elég vastag szigetelés miatt tűz keletkezik, az összességében azért lássuk be nem olcsó rendszerben, az bizony már millió forintos kárt is jelenthet.

 

Az alkatrészek minősége az egész rendszer élettartamát meghatározza



Persze nem kell ennyire szélsőségekben gondolkodni, de elég, ha belegondolunk abba, hogy egy nem feltétlen rossz, csak gyengébb minőségű csatlakozó és/vagy kábel miatt, akár a napelemes rendszerünk egyik stringje is üzemképtelenné válhat.

Nem beszélve arról, hogy egy utángyártott „kompatibilis” MC4 szolár csatlakozó használata (a gyárihoz képest) alapból minimum 1-2%-al nagyobb veszteséget eredményez éves szinten a gyári MC4-hez képest. Extrém esetekben akár 5-10%-os veszteség is kialakulhat a csatlakozási pontok között, mely elvesztegetett energia hő formájában távozik a rendszerünkből veszélyeztetve annak épséget.

homerseeklet_hatasa_mc4-re.jpg

A nem eredeti, Multi Contact gyári-, hanem a nagy tételben olcsóbb, ázsiai csatlakozók és a gyenge minőségű szolár kábelek használata tehát talán megéri a kivitelezőnek, de gondoljunk csak bele, hogy nekünk, mint megrendelőnek, megéri-e bevállalni akárcsak az éves 1-2%-os többlet veszteséget is, hosszú távon?

img_0377_1.JPG

Ha spórolunk az alkatrészeken, érdemes utánaszámolni, mennyi pénzt is takarítunk meg ténylegesen!

 

Hiszen egy átlagos 4kW-os napelem-rendszer egy évi (optimális esetben) 4600-4800 kWh-t termelésének 1%-a 46kWh, vagyis aktuális árfolyamon 1800 Ft körül összeg. Akárhogyan osztunk-szorzunk tehát, tisztán látható, hogy már egy év alatt visszajön, vagyis a zsebünkben marad az ugyan drágább, de stabilabb, biztonságosabb csatlakozók ára.

Kivitelezőnk által jelzett, nagyobb, vagy indokolatlannak tűnő árkülönbség esetén éljünk a gyanúval és még tervezéskor, a beszerelés előtt bizonyosodjunk arról, hogy például a felhasználni kívánt szolár kábelen a TÜV PV1-F felirat (amely igazolja, hogy egy minősített, kellően szigetelt és részlegesen tűzálló kábel) fel legyen tüntetve, valamint, hogy a csatlakozó rendelkezik-e valamelyik jó nevű, európai gyártó minőségi tanúsítványával!

Ne higgyünk olyan tanúsító intézet igazolásának, amely számunkra ismeretlen, főleg, ha a székhelye valahol a távol-keleten van!

A bejegyzés trackback címe:

https://napelem.blog.hu/api/trackback/id/tr2612608837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása