Napelemek fejlődése, elterjedése döbbenetes adatokkal
2016. július 12. írta: Wagner Solar

Napelemek fejlődése, elterjedése döbbenetes adatokkal

Az elmúlt években saját bőrünkön is tapasztaltuk a napelemes piac nagymértékű fejlődését. Most egy nemzetközi kutatás is készült, mely globálisan mutatja be az elmúlt évtizedek változásait. A vizsgálat eredményei igen látványosak.

Napelemek árának változása és a telepített rendszerek száma az elmúlt 40 évben

 

Az alábbi ábrán jól látható, hogy 2005-ben egy hihetetlen mértékű fellendülés indult meg a napelemek telepítésben. Bár az árak már a 90-es években is sokat csökkentek, a nagymértékű fellendülés a technológia fejlődésének és az olajárak emelkedésének tudható be. 

fotovoltaikus fejlődés

Saját tapasztalatunk azt mutatja, hogy 2002-es indulásunkkor még a napkollektorok élvezték a nagyobb népszerűséget, míg mára ez az arány teljesen áthelyeződött a napelemek irányába. Ez az árak csökkenésének is köszönhető, hiszen a lakosság számára egy megfizethetővé és belátható időn belül megtérülő eszközzé vált a napelemes rendszer telepítése. Míg a napkollektorral megtermelt energia csak részben felhasználható és tárolható, az energia egy része elvész, addig a napelemekkel megtermelt villamos energia teljes mértékben felhasználható és tárolható. 

Napelem árának változása

 

A következő ábra szintén a napelemek árának csökkenését mutatja, mely 1990-es évek elejére körülbelül 10 dollár/watt-ra csökkent. Ezt követően egy igen kismértékű, de folyamatos csökkenés volt megfigyelhető. 2008-ban következett be egy drasztikusabb csökkenés, ennek köszönhetően jelenleg 0,3-0,6 dollár/watt körüli áron juthatunk hozzá a napelemekhez.

Napelem árváltozás

Napelem terjedése

 

Az alábbi ábrán láthatjuk, hogyan növekedett az elmúlt években a telepített napelemek száma. Amennyiben ez az ütem exponenciálisan tovább folytatódna, akkor 10 év múlva a világ teljes energiaszükségletét fedezni tudnánk napelemekkel. Sajnos ez a szintű növekedés nem garantált, de a robbanásszerű fejlődés egyértelműen látszik. Magyarországon például még van mit fejlődni, hiszen nagymértékben le vagyunk maradva a többi Európai Uniós országhoz képest, a világ többi országáról nem is beszélve.

Napelem növekedési ütem

Napelemek elhelyezéséhez szükséges terület

 

Az se jelenthet problémát, hogy nincs megfelelő mennyiségű és méretű felület a napelemek elhelyezéséhez. Ezt a felvetést a Braunshweigi Műszaki Egyetem bizonyította is, térképükön látható, hogy Európa vagy akár a világ teljes energiaszükséglete biztosítható napelemekkel. A valóságban, a tetőkre elhelyezett háztartási méretű napelemes rendszereknek köszönhetően a napelemek teljesen eloszlanának, így még kisebb földterületre lenne szükség. 

Erről már egy korábbi bejegyzésünkben is írtunk: http://napelem.blog.hu/2015/09/25/a_vilag_aramellatasa_napelemekkel 

Kérje napelemes ajánlatunkat most!

ajanlatkeres.png

 

 

Napelemek elhelyezéséhez szükséges terület

A bejegyzés trackback címe:

https://napelem.blog.hu/api/trackback/id/tr568881086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása